Nem voltunk egységben eleitől fogva,
Mégis reszketett tőlünk Európa.
Gigászi tetteink hajtottak előre,
Időről időre így kaptunk erőre.
Mentettünk népeket,
Áldoztuk vérünk,
Mégis ezer éve,
Oly keveset kértünk.
Régi nemzetségek
Pusztultak sorba,
Becsületünkön
Mégsem esett csorba.
Csillogó pajzsok véres pallosok,
Halált lát mindenhol eltorzult arcotok.
Ősök árnyéka riaszt minket,
Nem tudunk felnőni eleinkhez.
Nem száguldunk lovon az ellenre törve,
Trombita nem szól csatába küldve,
Vakító vértek nem húzzák vállunk,
Nyitva a szánk mégse kiáltunk.
Himnuszunk legszebb!
Elménk óriás!
Nemzetünk mégis Dávid,
Nem Góliát.
Földöntúli istenek haragja sújt le ránk,
de nincsen foganatja.
Áruló jelek, tiltott jóslatok,
Jövendölések, ellenünk vallotok.
Eldobjuk lassan a dicső múltat
Remegő kezeink az egekbe nyúlnak,
de ha a világ ketté is szakadna,
Minket hazám akkor is fogadj magadba.
4 hozzászólás
Versedet, ha jól gondolom, a magyarságról írtad. Kicsit lehangoló, de engem vígasztal a tudat, hogy a jó fűszerből kevés kell.
Köszönöm a véleményt. Az én meglátásom,hogy hatalmas és nagyszerű dolgokra vagyunk képesek de valahogy a saját dolgainkat nem igazán tudjuk megfelelően kezelni. Röviden ennyi. Kösz az olvasást. Üdv Samu
Drága Samu
Versed, ismét nagyon jó!1000%-ig osztom a véleményed!Sajnos igazad van:(
Millió puszi:Kriszti
Nagyon köszönöm hogy időről időre ellátogatsz hozzám, így tarva bennem a lelket.
Szavaid tisztaságából sokan erőt meríthetnének.
Szia Samu