Bányai Béla festőművésznek
Ködbe bújó tájon bús-képű szél tekereg,
s minden bokor alján reszketeg keresgél
oly titkokat, mit a múló idő rejteget.
Szelíd illatok s színek lengenek szerteszét,
hintik szép vágyukat minden dobbanó szívre,
homályba temetve a világ rettenetét.
Így kel életre az elillanó pillanat
varázslatos mesével ajka szegletében,
virágokat bontva a kidőlt fatörzseken;
s íze lesz a földnek, s hangja a fáknak,
a kéklő egeken vidám madarak szállnak,
felkelő Nap megváltja a bús éjszakákat.
Kitágult pupillával csodálom e mesét,
impozáns Tündér-kertben csendben lépdelve,
hallgatom szösszenetét száradó festéknek.
Mily ihlet hullatta közénk végtelen csodáját?
Mily alkotó kéz szülte édes gyermekévé?
Mily szem lát ilyen fenséges álom-világot?
Csak, ki vércseppjeit adva alkot festőit,
az tárhatja elénk tiszta szívét s lelkét,
ahogyan átnéz jelenünk sötét függönyén.
Bús szívemen ezernyi húr remeg.
Mellemben kábultan ténfereg
édes lehelete egy szép világnak,
mely csendesen arcomra csókot lehel;
pírban égő, boldog rózsa-csókot,
s válik bennem lélek-haranggá,
mely fenséges diadalát kongatja,
még elringat égi szférák dallama.
4 hozzászólás
Szép hangulatú, festői, az alkalomhoz pedig remekül illik… mégis hiányzik valami. Túl sok olyan szókapcsolatot olvastam versedben, melyekkel már többször is találkoztam másoknál. Időnként használhatnál olyan jelzőket, melyek esetleg elsőre furcsának hatnak a jelzett szó előtt, mégis egyedien visszaadják annak hangulatát.
Köszönöm Kedves Csaba véleményed.
Bevallom már több, mint 2 éves versem…
Szeretettel láttalak: Tünde
Drága Tünde!
Szerintem nagyon szép gondolatokat fűztél csokorba remekül így egybe, érdemes volt olvasnom!
szeretettel-panka
Drága Pankám!
Mindig örülök, ha olvasol… 🙂
Szeretettel ölellek: Tünde