Lélekszárny

Tegnap este még oly szép volt:
tündököltek ezüst csillagok,
kacarászott a fényes Hold,
virág ontotta az illatot.

Oly szép volt a tegnap este!
Lakásban béke, derű honolt,
tőled ragyogtam, mint a Nap,
szívem is felhőtlenül dobolt,

hiszen te léteztél nekem!
De reggel rút halál dorbézolt,
ott lesett rád az ajtóból,
pedig az este még oly szép volt!

De mi történt ily hirtelen?
Tekinteted mélyen árnyékolt,
nem szólsz hozzám és nem mozdulsz,
tegnap este még olyan szép volt!

Aztán jött a borzalmas hír: –
Mi legyen? Sajnos menthetetlen! –
Torkom gombóc szorongatja,
bánat sújt, könnyeimet nyelem,

a tegnap este oly szép volt: –
ó, zuhanok! – Te tetted velem! –
Magányos leszek nélküled! –
Megtörten fejem alá szegem.

Lelked lassan már szárnyra kél,
meredten nézzük egymást, közben
simítom hűlő kis tested,
lelkem kapálózik a könnyben.

Nagyon fáj!

Azóta nem lelem helyem,
bárhova nézek eszembe jutsz.
Úgy lüktet bennem a kín, hisz
az emléked mindig szembe fut!

Nagyon fáj!

Tegnapi est még oly szép volt:
ragyogtak az ezüst csillagok,
kacarászott a fényes Hold,
virág ontotta az illatot.