A lelked kapuját, ha kinyitnád,
s önnön magadat lecsupaszítanád,
akkor látnám benne saját létemet,
ahogy boldogan veled repked,
nem számítana senki más.
A kapun én mindig besurrannék,
a világtól elzárva Veled lehetnék,
hisz kulcsom csak nekem lenne,
az én lelkem bármikor bemehetne,
megszűnne minden más
a lelked kapuját, ha kinyitnád!
A lelked kapuját, ha kinyitnád,
akkor lenne ám érzelem kavalkád,
felhőtlen égbolton tűző napsütés,
ragyogó szivárványtündöklés.
Test és lélek összetapadna,
nem engedné egymást, csak szívszaggatva.
Forró parázsból hamu sosem lenne,
két lélek örök, igaz szerelme,
izzó láva, egybeolvadás,
megszűnne minden más,
a lelked kapuját, ha kinyitnád!
A lelked kapuját, ha kinyitnád,
vigyáznék, ne surranjon be senki más
védtelen éltedet őrizném,
meg sosem sebezném.
Boldogságot, szerelmet, bizalmat adnék,
ha egy kulcsot kaphatnék.
Vigyáznék rá, mint életemre,
hisz itt lakik nékem a minden értelme.
A kopott napokat bátran viselném,
bánatomban néha a zárat feltépném,
hisz megszűnne minden más,
a lelked kapuját, ha kinyitnád!