tested darálóban
lelked pókhálóban
semmi sincs ingyen
a Teliholdba nézel
viasz-szín csak a képed
tested tollpihe
nyűgös ólomnak érzed
előtted az út
szivárvány mögötted
káprázik szemed
ajtó előtt léptek
vér nélkül szenvedni
üresen érezni
minek?
keveset élsz úgyis
nem éri meg
csend van
füledben még
a hullámverés
legalább figyeld, mit mond
már ez sem kevés
az élet
szalad
kincs
a pillanat.
4 hozzászólás
Kedves Weiland!
Sok igazságot fedeztem fel versedben… Az utolsó megállapítás a legigazabb:)
Üdv: Borostyán
Köszönöm, kedves Borostyán. Valóban, az eleje s a vége az írásom lényege… köszönöm, hogy olvastál!
Üdvözlettel
W
Csak kapkodom a fejemet a verseidet olvasva. Egyik soraiból valami játékos szerelmet vélek kiolvasni, most meg itt ez a daráló és pókháló, aztán megint a párosság. Az vaz egy viszont állandó nálad, hogy bármihez nyúlsz, nagyon jól "csinálod" meg.
Csak kapkodom a fejem a dícsérő szavakat olvasva, kedves Arany 🙂
Örülök, hogy ismét itt jártál és időt szántál rám!
Üdvözlettel
W