Lelkemből, emlékeid őrzöm

A Reggel nagyon messze van még,
de az álom nem hív engem még.
Lecsukom a szemem aki kellene nem jön rég,
szobámban csak egy pár gyertya érted ég.

A falon szelíd táncra kelnek az árnyak,
belőlem kitörni készülnek a vágyak.
Képzelet ez semmi több, talán egy sötét bájalak,
nem engedem el, mélyen őrzöm, tudd itt vártalak.

Olyan ártatlan ez a fény, hív és csalogat,
sötét ellenség szövetsége csatára hívogat.
Börtönbe zár, és magához láncol, némán s árván,
csak a végtelen szabadság késztet szökésre, talán?!

Kiszabadíthatnál, fogy az idő, segíts rajtam már!
Te vagy az aki megteheti félek holnap késő lesz már.
Nem tisztán de hallom hangod, messze s távol,
képzelet iróniája ez semmi több, egy titkos világból.

Csak megyek az utcán emlékeid boldogan néznek vissza rám,
lehet ez is az én hibám hogy soha nem vártál, ott, akkor rám.
Mikor napjaim minden percét szenvedés emészti fel…
…akkor,emlékeid aranyló vörös lángjai égetik porrá a szívemet el.