Leltár

Csak pár megálló,
egy bőröndnyi ruha,
akkor ott, a buszon.
Csak tizennyolc voltam,
tapasztalatban is sovány.
Az élet ködös oldalán,
kérdeztem tétován:
Mit ér az ifjúság,
és vele a szabadság.
Boldogság.
Az lesz, 18 évem után.
Egy szép család,
egy nagy franciaágy,
mit gondolsz büszke lány?

A busz velem rohant
zötyögve cipelte
mindent mit vittem
és magamban viseltem.

Válni és megint válni…
Tovább lépni…
Hisz, felnőni kell…
Az ember nem marad gyerek.
Mondtam én.
Sejtem én, az életem
nem csupán lányregény…

Csak pár megálló,
egy bőröndnyi ruha
akkor ott, a buszon.
Nem gondoltam előre.
A busz figyelmeztetett arra,
mindennek van állomása.
Mit akarok én itt
a zajos nagy világban.
Mert eddig mit láttam.
Mit tapasztaltam.
18 évemet, hogy gyűrjem
simára, másoknak, s magamnak…

/Csak pár megálló,
egy bőröndnyi ruha
akkor ott, a buszon./

Hát ennyi volt, semmi több,
csak bánat búcsút intő járat,
csillogott a zöldet jelző lámpa,
szálljak le, van út, s azon járjak…

Egy állomás, amit vártam.
Vétlen porában
malomkerék harcom,
lebegett előttem a jövő,
és mily éretlenül őrölt…

/Csak pár megálló
egy bőröndnyi ruha
akkor ott, a buszon…/

Mára már ez maradt,
egy hálóing, mely szakadt.
Emlékképeim talonban,
a múltamból fennmaradt.
A szív, és értelem,
vezetett előre,
oly sokszor vitt hátra,
csatáztak lelkemben,
jó, vagy rossz irány van.
Az idő ugyanúgy halad,
csak kimaradt néhány járat,
és a dédelgetett jövőm,
játszva elsuhant,
mint őszi szél
a téli napsugárban.