Lemaradtam

Szombaton Pesten irodalmi est lesz,
megívtak, ezért én is ott leszek.
Törölgetem a port az íróasztalon,
s figyelem az órát, nem kell sietnem.
Közben nézegetem az írásokat,
amiket majd a színházban felolvasok:

választok a versekből, és novellákból
– nem tudni, a zsűrinek melyik lesz jó.
Készülődöm, mit vegyek magamra?
Nem mindegy hogy festek a színházba’.
Talán legjobb a sötétkék kosztüm,
Lehet, illik hozzá a vajszínű blúzom.

Kivasalom a ruhám és felöltözöm,
csinosítgatom magam és sminkelem,
befújom hajam illatos parfűmmel,
a táskám, és a kalapom fölveszem.
Megnézem magamat a nagytükörben,
már indulhatok, rendben van minden.

De mielőtt a rádiót kikapcsolnám,
hallom a híreket, hogy Budapesten
a BKV és a MÁV sztrájkot hirdetett.
Azon gondolkodom: most mi lesz velem?
Barátok várnak az állomáson engem;
azt nem tudom, oda hogy jutok el?

Sosem gondoltam, hogy lemaradhatok,
összefogtak ellenem az angyalok,
nem indul most innen se’ busz, se’ vonat.
Csak vártam – koptattam a porondot,
mert itt is megszervezték a sztrájkot,
hangosan kiabálva járják a várost.

Verseimet hiába vettem magamhoz,
hogy titeket untassalak majd ott.
Elővettem zsebemből a mobilom,
a kijelzőn neveteket keresem,
persze, az meg se fordult a fejemben,
hogy becenéven szerepeltek a neten.

A gombokat, mindhiába nyomkodom,
de a neveket sehol sem találom.
Végre, itt egy név, – Tomi! – keresem,
– szia Tomikám! – üdvözlöm őt örömmel:
de hangját hallva, elhűl a vér bennem,
nem te vagy az, hanem a testvérem!