Végtelen csend honol, a csillagok között
a fény cikázik, néma a dallama.
Ha hű maradtál, oh, ha hű maradtál volna, ma
egészen más lenne minden, s nem sírnék
fényképeid fölött,
árva könnyeket pislogva arcodra, te drága.
Voltál a reggel, mi felébresztett,
a nap mosolya fölött téged néztelek,
voltál árnyék, mindent beborító,
mindent feledtető, hűsen magadba záró.
Voltál te ének, mindent körbefonó,
voltál harsona-dal, lágy koszorú,
puha takaró, voltál nyílt mosoly arcokon,
ölelő kar, virágszirom az út porában,
voltál friss esőillat a didergő tájat
át-áthasítva,
de most nem vagy semmi, csak egy fénykép,
mosolyod, csókod másé,
de ha hű maradtál volna, csak egy perccel tovább…
Végtelen csend cikázik a csillagok között,
fény lakik az égben, mégis sötét,
lepelsötét az éjszaka.
1 hozzászólás
Szia!
Mily sokat jelentett ő, s most a másé…Nagyon szomorú emlékezés a szép szerelemre…Érzékletes képekkel mondod mindezt el!
Üdv: wryan