Gondolatok rablánca rajtam,
Elveszek az éhes zajban.
Mondd! Mondd kérlek! Hova lépjek?
Nincs tovább út, utol érnek…
A vér festi minden könnyem,
Üldöznek a rémes szörnyek.
Összeszorít a félelem,
Az ösvényt sehol sem lelem.
Elsötétül végül minden,
Oh, nem kaphatnak el ingyen…
A sejtelem halkan kószál,
Elszakad egy vékony fonál.
Valaki fekszik ott, holtan.
A fű között én, én voltam…
12 hozzászólás
Kedves Pityu!
Ezek a sorok félelemmel telítettek…
Nagyon szépen átadod a menekülés érzését.
Gratulálok, Judit
Kedves Judit!
Köszönöm szépen!
Üdv:Pityu
Szia!
A rossz elől néha menekülni kényszerülünk. Sokszor nem is megfutamodásból tesszük, csupán csak jót akarunk magunknak, s néha ez által másoknak is. Meg egyfajta emberi ösztön, van mikor nem is kéne.
DE versed átélhetőn írja le ezt a kényszert.
szeretettel-panka
Köszönöm Panka!
Szeretettel láttalak:Pityu
Nagyon mély érzelmekkel telített, gyönyörű vers.
Többször elolvastam, miközben hagytam, hogy magával ragadjon az a furcsa érzés, mely csodálatos és fájdalmas egyszerre.
Köszönöm ezt az élményt.
Én köszönöm ,hogy olvastad!
Üdv:Pityu
A második vsz. nem tetszik, hangulata, kifejezésmódja, szavai miatt; a többi igen. Az utolsó kettő azokból is kitűnik. Az remek.
Köszönöm szépen!(:Nem vagyunk egyformák:)
Üdv:Pityu
Mintha látnád magad, és leírod mit észleltél. Tetszik a vers szomorúsága ellenére is!
Szeretettel:Selanne
Köszönöm szépen!Rémálmaimban gyakran látom magam holtan összeesve ,ezt szerettem volna érzékeltetni…
Szeretettel:Pityu
Kedves Pityu!
Jó kis vers.Szemléletes.Tetszett.
Kedves Léna!
Köszönöm szépen!