Letisztult a csend

Letisztult a csend, testet ölt a homály
Még gyűrt fakó, de iszik már az aszály.
Bársony hull létben a tavaszi zápor,
Enyhül, s kövül tán a megfáradt mámor.

Ég vihara néma, de látom, már érzem,
Pörge tolla hull…hull az ázott égen.
Ostoba madár, te gyász színű állat
vedd hát le ázott, megfáradt gúnyádat.

Legyél most olyan akár az én szívem.
Csupasz sebes rút, így vágj át az íven
Bőröd vésse fel, vágja ezer tüske
Sebeid sóval hintsd, mert kell, hogy tűrje.

Tűrje, ahogy tűrtem lángos világot,
Százak kaptak szebb nyugtató szép álmot.
Elfogyott a vér, fogyott a lendület,
Halnod kell így döntött lám a testület

kik felettem ma ítélkezőn szórták
a szitkot, kelepeltek, mint a gólyák.
Egyik sem jobb, nem ér sokat a szava
Nem érdekel már, mit mondtak valaha.

Megáll a szó is, álmos érzés csorog,
S a lét, akár az üres gyomor,korog.
Mégis ha nézek, messze, homályon túl,
két árva világ közt örök viszály dúl.