Erőtlen, és éhes a nép,
de…nincs is étvágy,
lassan fogy el az életkedv,
halványul a létvágy.
Étvágy át van verve
silány eledellel,
ravasz, alattomos,
mű, méreg szelettel.
Aki éhes eszi.
Menekül haláltól, de
mérgezett eledel,
-Jaj!Pont élni gától.
Ha nem tudod,
akkor mondják,
nem is tud fájni,
de ha vágysz rá,
keresgéled,
kezdesz kiabálni:
"Éhezem, szomjazom!"
És lehull a lepel,
mi eddig is ott volt
mindent észreveszel.
Ablakot döngettem,
pedig nyitott az ajtó,
eddigi utamról,
itt most egy kihajtó.
Itt az egészséges,
tápláló eledel,
mérgező halálost vagy
egészségest eszel?
Mondom magamnak,
-„Édes a méreg”.
Rossz szokások miatt,
szíven nagy a kéreg.
Szívem földjét,
meg fogom munkálni
gazt kiirtom, felásom,
fel kell boronálni.
A hit mustármag kihajt
„ Ó életre ” fejfa,
új élttel útrakelni,
régi száll, mint pelyva.
Egészséges étel után,
egyre nagyobb étvágy.
Édes élet, nem ér véget,
visszatért a létvágy !
János 17: 3 „Az pedig az örök élet, hogy ismeretet szerezzenek rólad, az egyedüli igaz Istenről, és arról, akit elküldtél, Jézus Krisztusról.”
János 4 : 34 “ Jézus ezt mondta nekik: „Az én eledelem az, hogy cselekedjem annak akaratát, aki küldött engem, és elvégezzem a munkáját.”
6 hozzászólás
Kedves Rita!
Nagyon jó elemzéz!
és így kell tenni:
"Szívem földjét,
meg fogom munkálni
gazt kiirtom, felásom,
fel kell boronálni."
Gratulálok:sailor
Kedves Rita!
Továbbra is minden tiszteletem az elhivatottságodnak. Tisztelem a hited és azt, hogy így ötvözöd az Írást a szellemiségeddel.
Szeretettel
Zoli
Kedves Rita! Bizony, nem csak kenyérrel él az ember, hanem az Igével is. Így lesz az étvágyból lét-vagy! Szeretettel: én
Kedves Zoli!
Köszönöm, hogy újra olvastál. Mindig örömmel tölt el, kedves hozzászólásod.
Szeretettel:Rita
Kedves Bödön!
Köszönöm megerősítő hozzászólásod ! Lét-vagy…Ez igen tetszett 🙂 Pontosan így van.
Szeretettel:Rita
Kedves Rita!
Köszönet érte, hogy verseddel asztalt terítve, étvágyat ébrestő ígéket kóstltatsz velünk!
Szeretettel: Ildikó