Nem hazudni,
magadnak nem hazudni.
Ígérd meg, hogy elcsendesedsz végre.
Nézz fel, töröld le a könnyet,
ne számíts senki másra.
Ki fogja meg a kezed, ha
nem látszik a kéz?
Hogy lássa a szépségedet más,
ha benne te magad sem hiszel?
Nem felhős az égbolt, a pilláid
festetted túl sötétre.
Ne képzelj árnyat a puhán lebegő
virágszirom helyére!
Ha kicsit karcos is ma a szél,
ha egy kicsit csorbult már a mosoly,
ha nem olyan víg a dallam,
vagy keserű a kávé,
ne bánd.
Te sem vagy hiba nélkül,
mégis így tökéletes a világ.
Mit érsz, mondd, ha szép mosoly
helyett
nem adsz más, csak sós ízű
könnyeket?
Álmon lépkedsz, de a buboréknak
mindig könnyű a burka, s ne feledd,
te egyszerű, élő, te könnyen lebegő:
elpattan egyszer, s a buborék csak
belül is az, mint a világ. Levegő.
7 hozzászólás
Ez érdekes vers, Miléna, tetszett!
aLéb
Köszönöm, aLéb. 🙂
Nekem is tetszett. Mintha valakit bátoritanál, hogy fogadja el magát úgy ahogy van, hisz senki sem tökéletes és még is így szép, kerek a világ. Örülök, hogy olvashattalak.
Na igen, röviden erről van szó.
Köszönöm. 🙂
Miléna
Elgondolkodtató, jó vers.
Gratulálok: András
Köszönöm 🙂
Miléna
Rendkívül szép verset írtál, kedves Miléna. Az álom valóban buborék, ami könnyen szétpattan. És a könny helyett sokkal jobb a mosoly, mert az sokszoródik, mint a szeretet.
Gratulálok: Colhicum