Remegve vártam a léptedet,
s félelemmel néztem arcodat,
most térdemre hajtom fejemet,
s érzem, a hiányod fojtogat.
Levegőt markolok kezemmel,
s csak a szívemben találok rád,
simogatsz gyengéd szerelemmel,
félszárnyú angyalként várok rád.
Varázsod emel a magasba,
alázattal érzem: féltelek,
elrejtőznék minden szavadba,
mert tudom, mennyire szeretlek!
7 hozzászólás
Gyönyörű! Nekem különösen a középső versszak. Ha az első találkozás ilyen hatással volt rád, akkor később mi lett??:)
üdv, macs
Nagyon szép vers! Akkor ez most megtörtént?? és tényleg akkor most mit érzel?
Kedves Andika!
Lélegzet elállítóan szép, pláne, hogy első találkozás után született. Te mélységesen tudsz szeretni! Remélem, méltó társra leltél! 🙂
Üdv: wryan
Hmm… Ismerős érzés… ismerős. :):):)
Mint az összes "az igazinak" szóló versed, ez is szép! 🙂
Mennyire el van kényeztetve a te szerelmed. Remélem, értékeli!:)) Nagyon szép, mint minden hozzá szóló versed!
Nagyon szép!:)