bennem, nagyon mélyen
kihunyni készülő
alvó szenvedélyem.
Feltüntél, s szavadtól
fellobbanni látszott,
tűztengerré váltva
az egész világot.
Magammal cipelem
vágyamat mint fáklyát,
csak Te tudod megfékezni
felemésztő lángját.
Kezeddel simítsz rám
örömet sok éjjel,
tedd hogy ne lángoljak,
vagy velem együtt égj el!
10 hozzászólás
Lángolni is csak ketten jó igazán…
Szép!
Igaz, kedves Irén 🙂
…és most végre így is van! 😀
Szép is az a lobogó-lángoló szerelem, de azért inkább csak logobjon, s ne égjen el! Szépek a rímjeid.
Szeretettel: Kata
Kedves Kata!
Köszönöm, hogy olvastad, és az értékelést is 🙂
Szeretettel: Éva
Évike!
Nagyon szép! Ha még írnék hozzá valamit, elrontanám a hozzászólásomat.
szeretettel üdv:Vali
Valikám!
Köszönöm szépen tökéletes hozzászólásodat 😀
Puszi: Éva
Bravó! Ez nagyon szép! Tiszta, lírikus vallomás, tűzzel, hévvel, vággyal fűszerezve.
Nagyon tetszik! Grat!
((Zoli
Kedves Zoli!
Talán attól van, hogy most ezt élem :)))
Köszönöm 🙂
Szia!
Ez a Te stílusod, és nagyon jól műveled. Szeretem a verseidet Éva.
Szeretettel:Selanne
Szia Selanne!
Köszönlek :)))