A csatornák okádják az utca levét,
A távolban fájón ordít egy szerelvény,
Egy akasztófa várja a bűncselekményt.
Bűnözőnek nincs hazája. Minek lenne?
Az utcákon mégis jampecok és lenge
Szoknyás leányok, gyilkosok és árulók,
Fabódék mögül lopott holmit áruló
Ördögök. Egy tangóharmonikás medve
Énekelve járja táncát láncba verve
S olykor a gazda mosolyt szorít fejéhez
S ezért tovább ballag barna brumm zenéje.
Nappal rikkantsfiúk körbe-körbe járva,
Olykor megállva s ládákról kiabálva:
„Hazudnak a holtak is!” Micsoda gazság
Ez a lapnyi igazságtalan igazság!
Tán ezért, tán az alacsony árak miatt
Járja a kocsmákat minden emberfia.
Az egyik karján ott csücsül a mennyasszony,
A másik viszont pont azt mondja: „Menj asszony!”
Kanóclámpák körül táncoló füsttömeg,
Közöttük megpihen pár ifjú és öreg.
Egy ősz agg egy asztalnál múltjában matat
És él és lélegzik benne egy pillanat:
Araszolva panaszolja életének
Hamvait a néma szavak erdejében,
De rádöbben és nem kutat a határon:
„Ennyi maradt nekünk” – szólt maga-magához.