Ma már, s mégis…

Ma már egyedül ébredek reggel
Nem hagyja szó el a szám (madárként)
Repülök fellegek hátán (alattam)
Nekem már túl gyors a táj
De csitul a búskomor égbolt
Villogó fényes a Hold, ami rég volt
Táncot lejt a szikra a porban
Itt és most – ebben a korban

Megfordul a világ, s úgy lobban
Hogy elveszít a világűr a robotban
Hogy megszűnik a kerék a lakattal
S feloldoz egy múló pillanattal
Retinámat csókkal tetoválja
Hogy lássam miért, s hol a pálya
S az útra én is úgy rátérjek
Mint fűben játszó kicsi lények.

Hogy újra rácsodálkozzak és higgyek
S ne nézzen ezért senki irigynek
Hogy bátor legyek, tudva ki lettem
Felismerjem: szabadnak születtem!
Aztán majd jönnek az új napok
Lesz új élet, de valamit itt hagyok
Magamból talán egy igaz darabot
S egy dallamot most is hallgatok:

Ma már egyedül ébredek reggel
Aztán látom, Te is itt vagy (madárként)
Szárnyalunk az ormok felett (Te sas vagy!)
Erőt ad, hogy igazán akarlak
Titkaid mézbe rejti minden álmom
Lobogva virágzik a gyertyalángon
S megszűnnek a tükörcseppek
Mik nem Miattad, Érted születtek.

—— és aztán dal lett a versből ——-

Ma már egyedül ébredek reggel
Nem hagyja szó el a szám (madárként)
Repülök fellegek hátán (alattam)
Nekem már túl gyors a táj
De csitul a búskomor égbolt
Villogó fényes a Hold, ami rég volt
Táncot lejt a porban
Itt és most – ebben a korban

Refr.:

Aztán megfordul a világ
És vele hajlik el a tér
Majd fűbe ér és nem látom hogy ott van
Aztán átszakítja retinám
Karcol is, a muzsikám
És elveszik a titok a nagy robotban.

Refr II:
Végül gyönge álma kiveti (magából)
Kiejt karjából a lét (s Te fázol)
Majd megszűnik a kerék a vaslakattal
Aztán átússza a folyót – magánytól
Meglátja, hogy miért? (magától)
S feloldoz, egy múló pillanattal

Ha száz szólam is ébred ma bennem
Nekem egy szál gitár jár – ma mégis
Millió ékszerből egyet – kívántam
De csak az óra cibál
Az idő is végtelen bolygó
Nem lakja más csak egy lény, aki hol jó
Máskor pedig rosszat
Tett és tesz – ebben a korban.