Szemed fénye ha felém villan!
– Hangodra összerezzenek.
Ha megérezlek közelemben,
szavam eláll, – megremegek.
A szakadék, mely közöttünk ég,
nem jelent semmit, nem zavar,
mert ifjúságom álomvilága
voltál,… vagy, s léted felkavar.
Rossz tréfát űz velünk az élet,
mert létezel és mégsem vagy,
mert másé már a létezésed,
bár magamnak álmodtalak.
12 hozzászólás
Ismerem ezt az érzést, habár talán még szükségem lesz néhány évtizedre, hogy majd akkor visszatekintve megértsem, mivé is érett az a régi, meg nem valósult szerelem…
Nagyon szép a versed!
Ha valaki nem éli meg a beteljesületlen szerelmet, az nem
is tudja mi az: szenvedni, de nagyon.
Köszönöm a dícsérő szavaidat és azt, hogy “meglátogattál”
kedves Jean Sureau.
Ez is nagyon szép! Már máskor is mondtam, de most ismét megteszem: örömmel olvasgatom a régi verseidet!
Kedves Zsike, ez valóban nagyon szép vers lett, gtratuláció érte:)
Köszönöm szépen Boer.
.
Kedves sleepwell!
Köszönöm a gratulációdat, köszönöm, hogy
olvastál.
Nagyon szép vers. A cím is nagyon találó, megragadó. Azt hiszem mindannyiunk életében akad egy személy, akire így emlékezünk, épp ezért ez az írás mindenkinek/ mindenkihez szól. Elismerésem!
Kedves Aliz!
Köszönöm kommentedet, örülök, hogy olvastál.
Kedves Zsike!
Nézzük a jó oldalát! Ha Rá gondolsz, időutazol. Visszarepülsz Hozzá.
…ez is egy nagy ajándék az élettől.
Remekül megírtad a benned búvó érzést!
Gratulálok!
Ildikó
Kedves Ildikó!
Nagyon köszönöm, hogy olvastál , örülök a látogatásodnak.
Zsike édes! Be igaz és mennyire szép! Ó, te múló idő! Élni kell a pillanatot, mert meg nem ismételhető! Szép versednek élményét köszönöm! Szeretettel ölel Katalin
Drága Katalin!
Nagy öröm számomra, ha tetszett a versem, hozzászólásodat
köszönöm.
Ölellek szeretettel.