A szobám fala fehéren vigyorog rám.
(Jodie)
Egyetlen örömöm a saját társaságom,
Magamban beszélve múlatom az időt. (Florilla)
Szürkíti az amúgy sötét napokat
Mi nélküled csak remélve vad álom. (Gyémánt-kereső)
Hát e szoba legyen koporsóm,
Hol a ravatalhoz senki sem lép? (Stoofy)
Csendes magány, csendes szürkeség..
Négy fal közé zárva feszegetem börtönöm rácsait (Bonney)
Most már örökké be vagyok zárva ebbe a testbe,
Hogy szabaduljak, nincs esély…
(Fiobacci)
Nincs… szabadulnom magamtól nem lehet –
Magamtól, a bujkáló szörnytől… Iszony. (Ágasbogas)
Mely testet alkotott most,
S e csúf vadban magamat látom! (Stoofy)
Már nem nézek rá holtravált kezeimre
Elfordítom fejemet, hogy nem lássam saját hanyatlásom. (Zemy)
És a borzalmas kínra gondolok, mi emészti testem,
S csak a magányból élek, mert ez jutott nekem…érzem… (Florilla)
Vagy az lehet, én választottam? Ezen soha nem gondolkodtam.
Ha igen , hát miért e kin, szabadulj szörny! Ablakot nyitok. (marica)
4 hozzászólás
Ez meg mi a búbánat…töredékek??
Kedves Xanaxa!
Ha egy kicsit jobban odafigyeltél volna, akkor láthatnád, hogy ez a verspárbaj egyik lezárt láncverse. De nevezheted töredéknek is 🙂
Üdv, Jodie
Kedves xanaxa!
Próbáld folyamatosan a verssorokat egymásután olvasni, a közbe írt neveket hagyd ki és egy nagyon jó, egymásra hangolt különbözö szerzők egységes műve kerekedik ki a végén.:))))))
szeretettel: marica
Kedves Marica, ez igazán frappáns volt 🙂 Köszi 🙂