Összezárt száj,
fakó szemek,
sötét kereszt
az ágy felett.
Ül a sötétben
és mereng.
Dereng a hajnal
és véresen süt be
ablakán a hold…
Félelem szülte
álmait keresve.
…
Tik-tak…tik-tak…
Az óra fájdalmasan
hangos és
langyos permetként
csöpög a falakból
a múlt ártó lehelete.
Kinyitja száját,
kiáltaná, hogy –
el vele!
De rá telepszik
keményen és talán
mindörökre a
magány.
7 hozzászólás
Szia!
Nagyon jól átjön verseden a magány hangulata.
Szeretettel: Rozália
magányos nagyon…
remekül megértettük egymást verseddel…:)
üdv: András
Rozália.
Köszönöm, hogy benéztél hozzám.
Amikor ezt írtam, még valóban magányos voltam.
Barátsággal: Barna.
András.
Köszönöm, hogy itt jártál:)
A szomorúság és a magány jól lejön belőle. Szép és fájó alkotás! Gratulálok! Üdv: napsugárka
Nagyon jól érzékeltetted a magányt!
Gratulálok hozzá!
Ildikó
napsugárka, Krampuszka!
Köszönöm, hogy olvastatok…
Örülök, hogy tetszett:)