Félek!
Sötét van a szobában,
S én egyedül ülök a sarkában,
Nagy magányban.
Képek,
Mik gyakran tárulnak elém
Szép emlékeket táplálva belém,
Mesélnek felém.
Csókok,
Mik egykor elhagyták ajkadat,
Még most is „égetik” ajkamat,
Tűzben tartanak.
Ölelések,
Mik mindig megnyugtattak,
S biztonságot nyújtottak,
Most hiányoznak.
Kezed,
Mi kezem szorosan hiába tartotta,
A Sors tőlem mégis elszakította,
Hiába markoltam.
S a Magány,
Mi felemészt a szobában,
Annak is egy sötét sarkában.
Félek a nagy magányban…
3 hozzászólás
nagyon szép
Kedves Ms Butcher!
Nagyon szép és szomorú! Tetszik!
A.í.: Faddi Tamás
Szia!
Én azt sejtem, hogy nem érezted át mindig, amit írsz. A csókos rész nekem valahogy olyan jól csengő, de nekem nem passzol bele a képbe, hogy ha a régi csókra gondol, akkor újra lázba jön. Mert az már akkor lehet esetleg, ha már csak egy szép emlék. De itt úgy érzem, hogy még inkább a fájdalom égeti.
üdv: Sára