Oly csendben, hangtalan,
Várom, hogy rám lelj,
Érezz újra…, hasztalan.
Látlak ismét!
S napomat bearanyozod megint.
Bújnék hozzád
ismét, ha tehetnék szívem szerint.
De csak mosolygok, mert a tömegen át,
hogy is hallhatnád a szívem szavát?
Szótlan üvöltök neked: Várj meg! Hisz itt vagyok…
…
De tovatűnsz… S én újra magányba fulladok!
7 hozzászólás
Szia!
A keresés, vágyakozás okozta kínt idézik soraid. Talán átélt dolgot ültettél versbe?
Egyébként nagyon szép megfogalmazás! Illetve a vers lendülete teljesen magával ragadó!
Gratula!
Fél-X 🙂
Köszönöm, hogy olvastál!
A.
Szia!
Szép a vers,olyan szép vágyakozás.Nem erőszakos olyan lályos-bújos.Csak a pillantás, de ne feledd néha több mint egy hideg ölelés.
szeretettel üdv:hova
Második vszak utolsó sorában betű elgépelés gondolom,
"tehetnék" – esetleg tehetném.?Ha mégse akkor bocsánat.
Kedves Angelface!
Nem elég a vágyakozás, tenni is kell! Nagyon szépen adod a belső reménybeli hadakozást.
Köszönöm.
Csodálatos sorok ! Igazi költemény.
Gratulálok!
Szeretettel:Selanne
Kedves Ildikó!
Én, mint régi rajongód, örömmel olvastam ezt az alkotást is. A vers nagyon együtt van, érezni benne valami lágy dinamikát, nem lineáris, hanem inkább ciklusos, a végen kiválóan jössz ki a ciklusból. A befejezésed nagyon hatásos. Jelzi, hogy a semmit tevés, eredménye a semmi, a magány és egyben lehetőséget ad arra, hogy a versciklus újrainduljon.
Gratulálok, nagyon tetszik!
Üdv Metal Koala
Kedves Angelface!
Nagyon tetszett!
Kérlek,írjál sok ´ilyent´!
Üd:sailor