Közel s távol magyar föld,
Gellért-hegy csúcsán gomolygó köd,
A Budai vár nyitva áll,
Turistákra vár.
Deák téren megannyi diák jár,
Mária Terézia ajka penge vékonnyá vál,
S meg-megremeg, mikor megpillantja
A sok iskolába járó gyermek-hegyet,
Kik tanítás után ott lézengenek.
Városaink s falvaink hajnalban ébredeznek,
Fények gyúlnak az utcákon,
Emberek tolakodnak a járdákon.
Budapest a városok fő ura, benne az élet,
Mint a kényszerképzet, elragad s elsodor,
Szépsége elvakít,
Bája lassanként meghódít,
Ábrándokban elméd tovatűnik.
Duna vizében üvöltő mélység,
Fellegekben gyönyörűség,
De jellemedben vétség.
Várak, régi rom
Hever, mint rém-halom,
Sikít, visít bántó messzeség,
Komor táj, kietlen föld,
Erdély, még fáj a veszteség!