Ablakomon beköszön az est,
Ruháim felváltja vágyam leple.
Ágyamban veled álmodnám
a valóságból ellopott csodát.
Majd egyszer nem kell már az álom,
Veled élem a boldogságot.
Minden este karodban alszom el,
Minden este vágyad átölel.
Biztosan tudom, hogy így lesz.
Nem állhat közénk semmi sem.
Majd egyszer nem kell már az álom,
Veled élem a boldogságot.
1 hozzászólás
És az egyszer, eljön, csak hinni kell!Sokan olvashatnák a versed!Tudod annyi megkeseredett, és pesszimista életérzést olvasni!Ez a versed is nagyon tetszik:Szeretettel, egy állandó olvasód:Kriszti