Séta az állatkertben egy délután,
a majmok ketrecénél megállok bután,
mintha ismerős arcokat látnék,
de ez nem komoly, csak játék.
Torz tükrét tartja az élet elém,
banán héját dobálják felém,
visítanak, szemükben félelem,
csend legyen hát, de hiába kérlelem.
Csak játszanak, tojnak a világra,
udvarolnak is, bár nem költenek virágra,
túrkásznak, tán bolhát keresnek,
jó lesz pörköltnek, ha nem, hát levesnek.
Ágakon, kötélen ügyesen másznak,
ócska gumikereket meghagyják másnak,
vagy levélágyon csendesen pihennek,
nyugodtan élnek, sehova sem sietnek.
Állatkerti sétám itt most véget ér,
a közelgő este, zárórát ígér,
kapun kilépve nézem az arcokat,
mintha nem látnék mást, csak majmokat.
Visítanak, egymást lökdösik,
ki lábukra lép, átkozva üldözik,
egy gondolat fut át agyamon,
ébren vagyok, vagy ezt csak álmodom.
Sok majom szaladgál, rúgja a rögöt,
jobban érezném magam a ketrec mögött,
hisz ott csak játékból vernének laposra,
ha nem ugornék velük, igen magosra.
De úgy hiszem, ki sem kell mozdulnom talán,
láthatnék majmot a tükrömbe is egy züllött éjszaka után,
és ha kinyitnák nekem az országház kapuját,
talán ott is láthatnék, valami állatkerti csodát.
15 hozzászólás
Jó kis vers az emberi természetről.
Üdv: Szőlőszem
Kedves Szemi!
Jól ötvözted a humort és a valóságot a majom képére. Nagyszerű remek vers. Köszönöm, hogy megírtad és olvshattam és nevethettem is.
Barátsággal Panka!
Kedves Józset!
Szép ilyen humoros alapon ennyi igazságot leírni. Szép ahogy meg van fogalmazva. a tartalmi levezetés, de legjobban tetszik az ősszehasolitás, a majom ketrec és kinn a mindennapi élet között. Én is már akaratlanul is arra gondoltam, őszinén mondva, mennyi ember elbujik egy maszka mőgé, különben ez volt már egy versemnek a témája, amikor valójába a rácsok mögött volna a halye. A különössen becsületre méltó, hogy saját magadat sem óvod meg magadtol, azokra ott ben, meg úgyis minden kommentár felesleges, Egyszóval számomra egy nagyon jól sikerült vers. amihöz szivböl gratulálok. (talán valaki még magára is ismer versedben)
üdv Tóni
Kedves József!
Nagyon szeretem az állati dolgokat… Ezzel a verseddel remekeltél. Minden szempontból nagyon jó. A humorod páratlan. S a vége… Az a legjobb! (Csak zárójelbe téve jegyzem meg, hogy az utolsó szakaszban a tükrömbe után tegyél egy n-betűt, de ez egyáltalában nem rontja le a versed színvolalát.) Ha lenne olyan, akkor csillagos ötöst adnék rá!
Gratulálok!
Kata
Kedves Szhemi!
Ez a versed is fantasztikus!
Bizonyosságot tettél, hogy a humorod kiváló és az éleslátásod is.
Az állatok és emberek hasonlítása páratlanul sikerült!
Gratulálok!
Üdv: napsugárka
Ha jól tudom, akkor a Prognózis nevű bandának volt egy száma. Abból jutott eszembe két sor a versedet olvasva kedves szhemi.
" Szabad vagyok, mondta a majom a rácsnak,
én nem, mondta a rács, mert majmok közé zárnak."
Üdvözlettel: István
Kedves Szhemi!
Nagyon jó ez a versed!…:) Humoros, találó és sajna igaz is…:)
Gratulálok!
Lyza
Kedves Szölőszem, Panka, Toni, Kata, Napsugárka, István, Lyza!
Mindenkinek nagyon köszönöm, hogy olvasta a verset és nagyon örülök ha tetszett.
Üdv: József
Hehe, ez jópofa! Tényleg, mintha egy majom fintorogna rám az utolsó versszakból… 😛 😀
Szia!
Milyen igaz, nem is kell állatkertbe menned, hogy majmokat láss. Jó vers!
Szeretettel: Rozália
Kedves Gunoda!
Örülök, hogy itt jártál.
Üdv: József
Kedves Rozália!
Igaz, majmokat nem csak az állatkertben lehet látni.
Reggel ha tükörbe nézek, akkor is, és így indul a napom.
Köszönöm, hogy olvastad.
Üdv: József
Jó a párhuzam a majmok és az emberek között versedben. Olykor én is jókora majomként viselkedem :–)
Gratulálok!
A ritmus visz, a rímek csengenek, a majmok kedvesek. 🙂
Üdv.: Alberth
Dejóóóóó:-))
Jó néha majmoskodni, én is teszem ám néha.:-))
Üdv:Marietta
Kedves Marietta!
Örülök, hogy ezt írtad, így legalább tudom, hogy vidám természeted van és az jó.
Köszönöm, hogy olvastad.
Üdv: József