…Itt van május elseje,
rockzene s pogó köszöntse…
Egymásnak feszülő dallamok
összefonódtak azon az estén,
amiket kezedet fogva hallgatok;
– Veled voltam május elsején.
A forgatagban álltam, Melletted,
gyomromban dübörgött a zene;
a villódzó fények bántották szemedet,
s a levegőben sok sok ember keze.
Megfeszültek az izmaim, éreztem,
s hogy a Te kezed is rándul derekamon,
lassan én is rángatózni kezdtem,
hisz ritkán van ilyen alkalom.
Körülöttünk hisztérikus tömegként
– pedig néhány ember az csak –
őrjöngtek, ahogy én is szeretnék,
de visszatartott valami s maradtam rab.
Hozzádsimultam aztán, Veled voltam, ez a fő,
s hogy kijutottunk a levegőre végre,
zihál, de megkönnyebbül a tüdő;
s mi nem emlékszünk soká május elsejére.
(2006. május 1.)
2 hozzászólás
A vers első lát sora nagyon meglepett. Igazából nem is tudom, hogy miért, hiszen nem is ismerlek.
A vers szerintem jó, jól fejezi ki a külvilág mozgalmassága és belső nyugalom, megnyugvás közti ellentétet.
gyalázat!