Már megint nem rám vártál, pedig azt hittem
Igen, azt hittem, hogy végre rám találtál
Mikor felhívtál, szárnyam nőtt – megszülettem
Újra születtem a hitnek, felkavartál
Már megint nem rám vartál, pedig azt hittem
Velünk ébred a holnap a holnapután
Egyszer csitul a vágy, máskor egyre lüktet
Újra születtem a hitnek, felkavartál
Vasárnap volt – a telefonom megcsörrent
Igen, azt hittem, hogy végre rám találtál
Mikor felhívtál, szárnyam nőtt – megszülettem
Hallgattam az angyalok üdvös kánonját
Elhalkuló ének, a némaság dermeszt
Nem velünk ébredt a holnap, holnapután
Már megint nem rám vártál, pedig azt hittem
Igen, azt hittem, hogy végre rám találtál
8 hozzászólás
Nekem tetszett!
Köszönöm, Ágnes!
Kedves Noémi!
Nekem is tetszik a versed, olvasva én is szárnyalni kezdtem Veled. Nekem egyvalami hiányzik belőle, hogy a mondataidat nem zárod le, mivel ez a versekre is érvényes. Persze, most divat az írásjelek elhagyása, mégis. Nem én találtam ki.
Persze, a döntés az alkotóé és ezek hiánya nem von le semmit a vers értékéből.
Szeretettel: Kata
Kedves Kata!
Mindig megtisztelésnek veszem jöttödet, ígérem legközelebb olyan verset teszek fel, amelyben lesz köszpontozás.
Szeretettel: Noémi
Kedves Noémi!
A címből és az első két szakaszból is hiányzik a "vártál"-ról a vessző…
Persze ettől jó a versed!
További jó alkotást!
Szeretettel: Lyza
Kedves Lyza!
Nagyon köszönöm a kiigazítást, és az olvasást!
Szeretettel: Noémi
Szia!
Nagyon tetszik, ahogyan ismtélgeted a sorokat, rigmus-szerűvé teszi a verset, egy körkörös kicsit őrült tánc jut eszembe, valami révületféle.
A mondandó kicsit nyugodtabb ennél, valahogy beletörődőnek érzem a "már megint" a "csitul a vágy" az "egyszer… másszor" miatt, meg ahogyan lezáratlanul hagyod a végét – nem mondasz többet az utolsó két sorban, mint az elsőben, csak attól több, ami közte van, pedig az se sok.
Most nem kötözködöm. Elképzelem, én mit írnék ezzel a címmel – az se lenne vidámabb. Kicsit önkínzó, önáltató ez a reménykedés… miért "hisszük azt" mindig, újra és újra? Miért bízunk újra a sok csalódás ellenére? Talán mert rosszabb örökös elzárkózásban élni, mint abban a biztos, bár gondosan háttérbe szorított tudatban, hogy ha megnyílok, utat találhatnak a puha részekhez és megsebezhetnek sőt meg is fognak… Ez már nem tartozik igazán ide, csak fejtegetem
tetszik a versed
szeretettel
Zsázsa
Nagyon tetszett!
Üdv:Jegmadar