Mikor a Nap szobánkba hatol,
kócos fejed fölém hajol,
tüzes ajkad végig perzsel,
minden reggel az éden kelt fel,
Illatod, mint mámor felhő,
kis boszorka bújik elő,
puha karjaid körbe fonnak,
kába vágyak elragadnak.
Éledő fényben, félhomályban,
hozzám simulsz bűnbánóan,
át ölellek, mint egy angyalt,
mely az égből hozzám szárnyalt.
Még egy bájos égető csók,
jóból is megárthat a sok,
csöng az óra, indulni kell,
maradj, kérlek, ne kelj még fel!
Oly hosszú a nap nélküled,
tépő vágyak körbe vesznek,
hiányod fáj, csókod éget,
maradj kérlek egy keveset!
3 hozzászólás
Szép szerelmi vallomás! Sok boldogságot!
szeretettel-panka
Köszi szépen, aranyos vagy!
Sajnos ez nem vallomás, csak álom.
Szeretettel- szaty!
Kedves Szatyi!
Jó ez a vers.Kedves és romantikus.
Üdv:Ági