szemem becsukva, nem bírlak elengedni.
De már érzem, már eltűntél, már elvesztettelek.
De reménytelenül még kapaszkodom beléd.
Szemem még mindig nem tudom kinyitni, rettegek a valóságot meglátni,
még nem akarom megtudni, még nem akarom felfogni!!!
S még kapaszkodok az álmainkba, az együtt átélt csodákba.
Tudom, ha kinyitnám a szemem, látnám, már csak a levegőt markolom.
De nem…, még nem fogadom el, még mindig álmodom, és ezzel alszom el.
Érzem újra eltűnök, veled elvesztem magam is egészen.
Újra elmerül lelkem egy darabja, hiányos egészem megint így folytatja,
eddig is hiányos útját. Teljes életem már többé nem hiányzik,
hisz te nem vagy már, és már semmi sem számit.
Már nem érdekelnek a vágyak, nem kellenek a célok,
mert te nem leszel már…, nem leszel ott.
Életem ragyogó szivárványa megkopott…,
s már nem is látszik, csak ki látta, az emlékszik.
5 hozzászólás
Kedves Ladyfox!
Nagyon szép verset írtál. Tökéletesen megörökíti a szakítás utáni fájdalmat. Gratulálok!
Lolita
Köszönöm:)
És Boldog szülinapot, azt hiszem neked van:)))
Tudod..nem feladni, de ez nagyon szép!!!!!
Ilyet csak szerelmes ember tud írni!
Őszinte gratim!
d.p.
Kedves Ladyfox!
Nagyon szép a versed. Tökéletesen leírtad, hogy min megy át a szerelmes, ha elhagyják: a fájdalmat, a reményt, és az értetlenséget.
Gratulálok!
üdv.: Myrthil
Köszönöm! Nagyon jól kiszűrted a lényeget:):( Ebben a 3 szóban benne van minden.