Elernyedt már fáradt lábam,
mint a deres őszi lombok,
volt idő, hogy nagyon fáztam,
köszönőm! Most már jól vagyok!
Nem kürtöl a rémes kakas,
távol a város zajától,
itt már csak a szikla magas,
szilaj az idők porától.
Nem vagy te se, csak az emlék,
és nyugtató délceg magány,
veled most egy picit félnék,
maradj örökre az ármány!
2 hozzászólás
Kedves Szaty!
szép szerelmes gondolatok. Biztos az marad!
szeretettel-panka
Kedves Szaty!
Mindig elcsodálkozom,hogy a szerelem mennyi gondolatot képes kiszabadítani az emberekből. Szép, érzelemdús gondolatok, kár, hogy már csak a magány recseg benne… üdvözlettel: Szilvi