Virág lettem csillanó kecs
boldog idők surranó nesz
szempillám mint szirom rebben
bíborvörös ereimben
szilaj táncot jár az élet
csöppnyi tücsök zenéjében
felfedeztem képletében
mégsem hagyom el a létem
csobogjon még forrón vérem
daloljon a szenvedélyem
hisz a lét oly drága nagy kincs
az becsüli akinek nincs.
4 hozzászólás
Milyen igaz, kedves Edit! Például az érzékeink közül, ha csak egyet is elveszítünk; a látást sem értékeljük, magától értetődőnek tekintjük. Aztán, ha megvakulunk, megértjük, milyen fontos volt, hiszen onnan már minden az ő hiányáról szól. Az élet pedig minden érzékünk (s egyebünk) összessége. Nincs nagyobb kincsünk.
Örülök a versednek, a benne rejlő pozitív töltésnek. Maradni kell, amíg lehet. 🙂
Szeretettel: Laca 🙂
Szia Laca! Igen igazad van én is így gondolom.
Szeretettel: Edit
Kedves Edit!
A létezés dicsérete a versed.
Üdv: Kati
Igen Kati! Köszönöm!