Megszülettem régen, sok-sok éve;
voltam újszülött, voltam kisgyerek,
de immár kezem néha reszketeg…
Voltam fájdalmában széthullt kéve,
de összeszedtem magam, kénytelen.
S mindig sokkal jobban lettem, amint
belém diktáltak egy-két vitamint.
Van úgy, hogy ma is gyakran kétkedem,
és gondolkodom, mi lett volna, ha…
de jöttek az évek, mint sok öltés.
Pöröltem s a sors velem pörölt és
volt hozzám sok jó és volt rossz szava…
Nem én akartam, de megszülettem,
megújuló tavasz-lendületben…
5 hozzászólás
Kedves Klára!
Tetszettek egyéni,öszinte gondolataid az életröl.
“Voltam fájdalmában széthullt kéve”
Nagyon találó hasonlat,mikor úgy érezzük,
hogy minden ´elveszett´.
Mégis nem szabad feladni és ahogy
írod is:”de összeszedtem magam”:
Nagyon szépen zárod:
“de megszülettem,
megújuló tavasz-lendületben”
Gratulálok!
Szeretettel:sailor
Szép estét!
Kedves sailor!
Köszönöm szépen a hozzászólásodat. Nagyon örülök, hogy megfogott a versem. 🙂
Szeretettel: Klári
“Nem én akartam, de megszülettem,
megújuló tavasz-lendületben?”
A születésünkkel mindannyian így vagyunk, nem mi akarjuk, hanem a szüleink, viszont kapunk egy lehetőséget az életre, ha nem így lenne, kihalna az emberiség.
Szeretettel: Rita
Kedves Rita!
Egyetértünk. 🙂 Annyiban kiegészítenélek, hogy alapvetően Isten akarja, hogy megszülessünk. Ő ad életet, leheletet és mindent.
Szeretettel: Klári
Kedves Klára!
Így igaz, ahogy írod, de Isten megadja a lehetőséget arra, hogy elfogadjuk a gyermeket, vagy nem. Ma sok helyen a halál politikája dívik. Az én testem, én döntök arról, hogy megtartom, vagy megölöm a magzatom. Meglesz ennek a büntetése, akkor is, ha Isten hosszú tűrő.
Szeretettel: Rita