A függöny legördült, távozott a művész
Csend a nézőtéren, hátha még visszanéz
A függöny elött állnak a szereplő társak
Szemük furcsán csillog, ők már nem rá várnak
Nézők lassan értik, kezük összecsattan
Kicsit össze-vissza, utána vastapsban
Így köszönik, itt volt, adott, amit tudott
Ahol csak megjelent vidámságot hozott
A jókedv volt kívül, ahogy a többi látta
Ha volt is belül bánat, nem terhelte másra
Amikor dolgozott, tett számos jó dolgot
Mikor magáért tett, nem okozott gondot
A taps lassan halkul, csend a nézőtéren
Kacaj hallik színpadon, úgy szól, mint régen
Igen, Ő az, búcsúzik tőlünk nevetve
Emlékezzünk mi is rá vidáman, szeretve.
1 hozzászólás
Meghitt, kedves, szép sorok, egy kedves lényre emlékezve.
Szeretettel: Rita 🙂