Tizenhét éve csüngök rajtatok,
S még fogok.
Vittétek súlyom,
Mára negyvenhárommá lett márványoszlopok.
Kissé kikopott színetek,
Rajtatok is fog az idő.
Itt-ott repedés tört belétek: korranéző jelek.
Tetőt hordtok felettem, égbenyúló aranyserlegek.
Csecsemőként langyos, lágy borban hintáztattatok,
Reátok dőlve dal csukta le két szemem.
Álmomban is fogtátok bástyát kereső kis kezem.
Igen, itt születtem köztetek;
Még csak kis kavics,
Egy apró márványdarab.
Majd az építők belőlem is házat dagasztanak,
S tudással, mit tőletek nyertem
Egy világot hordok majd felettem.
4 hozzászólás
Babér adnék érte, ha lehetne!!!
Minden elismerésem a tiéd, kedves AmigoH
Igazi tisztelet szeretet, férfias kivitelezésben!
Gratulálok.
Fantasztikus. Szép hasonlaton keresztül vitt komoly tartalom. Gratulálok!
jó lett! szépen végig van vezetve. grat.
Nola