Tehetetlen emberek vagyunk,
Bántjuk egymást folyton,
Nem nézzük a másik sebét,
Nem fogjuk a beteg kezét,
Sorsunkra hagyjuk egymást,
Nem törődünk semmivel,
A magunk baja fontosabb,
Azt megosztjuk bárhol, bárkivel,
Segítséget szeretnénk kérni,
De már nem lehet senkitől,
Nincsen az embernek annyi ereje,
Hogy adhasson ebből az erőből.
Elfáradt a szíve, lelke,
Összetört a gyenge teste,
Nem maradt belőle más,
Csak gy halvány látomás.
Segíteni kéne rajtunk,
Mert olyan sok a fájdalom,
De nem érkezik másoktól,
Csak parányi szánalom.
Segítsünk inkább egymásnak,
Talán ez lenne a legegyszerűbb,
Gondolhatjuk máshogy,
De ez lenne a legésszerűbb.