Álmodtam egy világot magamnak.
S vártam valami lágy dallammal,
mely sose csendült fel valójában.
S mégis elvész a holnap hálójában.
Játszottam a szívemben egy érzéssel,
és nem látam a hibát a vérképen,
mikor közöltem magammal, vége.
Hogy az egészet már át sose élem.
Hogy a hazug szavaknak megint
bedőltem, mert a lelkem elhitt
mindent amit csak látott már,
és én hibásan, tétlen várok rá.
Várom a véget, amely csendben
elvisz majd egy szebb helyre.
Ahol majd nem rúgnak,nem vernek
ahol az a szó hogy szerelem
létezik, élő és eleven.
Ahol nem nyomja mellem súly,
ahol már nem ér utol a múlt.
Ahol majd béke lesz meg minden.
Amiben én e világon egyszer hittem.
És ott majd megnyugszik szívem.