Még bíztató tavasz
Susog a szél, rólunk mesél.
Hallod milyen szépen beszél?
Mily viharosak voltak az évek!
Azután lassan jött a szélcsend.
Most csendben, fogjuk egymás kezét.
Keressük egymás örömét, tekintetét.
A szemedbe nézek, s látok egy képet,
Bevallom, nem a régi szépet.
Téged, most is szépnek látlak!
Kérdem: te is látsz csodákat?
Közben hull a fáról a levél.
És a szellő rólunk, susogva mesél!
2005. 03. 17.
3 hozzászólás
…..:) szép ,lírai a versed!!!!:):)….üdv dorate
Köszönöm szpen kedves doratea
Szeliden, finoman fogalmaztad meg az évek gyors múlását, ami valóban elviselhetőbb, ha a párunkkal együtt öregedünk, szeretetben és megbékélve, egymás kezét fogva…
érezni az elmúlás szomorúságát, mégis bíztató és erősítő…
ez is tetszik, szép alkotás!
üdv:Roni
🙂