Még csikorog a tél,
Arcomba mar a szél,
A hajam megtépi,
Hogy fáj-e, nem kérdi.
Hull a hó, egy pillanat,
Átfesti a házakat.
Torlasz épül az úton.
Hogy jutok át? Nem tudom!
A madárjaj messze száll,
Magot keres, nem talál.
Éhes, fázik kis teste,
Sokat szenved telente.
Vacognak a bokrok, fák,
Didereg a nagyvilág.
Hosszú a téli este,
Nem lesz vége sohase.
A hóvirág nem didereg,
Jól bírja a hideget.
Keményen áll a szélben,
Zöld levéllel, fehéren.
Kicsi fejét lehajtja,
Így áll, készen a harcra.
Tombol a szél, megtépi,
De ő ezt is túléli.
Messze űzi a telet,
Jöhet a szép kikelet!
Napfény, madár, virágok
Mindenütt, ahol járok!
4 hozzászólás
Sokakkal ellentétben én nem szeretem a telet. Még ablakon keresztül csak elgyönyörködök a havazásban és a hópaplan sem zavar, ha nem nekem kell csapást taposnom benne.
Ezért örültem versednek, mert ugyanúgy, mint én is már arra vársz, hogy a kis hóvirág űzze el a telet. Remélem már sikerül neki. Szeretettel gratulálok nagyon kedves versedhez. István
Kedves István!
Én sem szeretem a telet, de a téli táj tud szép lenni, csak nem kell belegondolni, hogy néha ki kell menni a fűtött lakásból.
Ha itt a hóvirág, az jó jel, ezért imádom.
Köszönöm szépen. Legyen szép napod! Erzsébet
Még én is fázom, nem kicsit, viszont vígasztal, ha lassan is de elbattyog a tél.
Selanne
Kedves Selanne!
Én is abban reménykedem, hogy a hóvirág nem csap be, tényleg közeledik a tavasz.
Szép napot! Erzsébet