Még élsz bennem

Eljött az este, bizony megvénhedtem,
de még ott vagy minden, minden génemben.
Hangod hallom – mint bőröd, szelíd bársony,
mosolyod áttör minden harsogáson.

Életed még ott van a sejtjeimben.
Nem szólított soha senki sem szebben.
Elment utánad a meggyfa s a kőris,
de szívem nem enged, itt benn csak őriz.

Téged idéz minden lélegzetvétel.
Egyre kérdezem, mi végre mentél el.
Hiszem, hogy a te halálod tetszhalál,
s ha szívem keres, egyszer csak megtalál.

Kiömlik lelked, mint izzó égfesték,
és akkor majd rám talál a békesség.