Szeretném, hogy ne múljon, még legyen.
Már nem csillog szikrázón, fényesen;
megkopott a régi – fakó, álmos,
mint téli fagyban hínár vagy kálmos.
Szeretném, hogy ne múljon, még legyen.
Mennyi-mennyi minden van mérlegen…
És az irány – jobbra vagy balra tán?
Utam elállja gonosz sarlatán…
Szeretném, hogy ne múljon, még legyen.
Bár emlékezni sokszor képtelen
vagyok; álmom összetört, szilánkos,
nem segít szeretni már a vánkos.
Rideg lett a nappal, kihűlt az éj,
de illata lehet újra fahéj,
bazsalikom, szegfűszeg vagy ámbra –
mért ne várhatnánk égi csodánkra…
5 hozzászólás
Kedves Klára!
Az utolsó sorban a remény ´megszületett´
Szeretettel:saior
Képzeld el, ha már remény sem lenne 🙁
Köszönettel: Klári
…nem,nem merem elképzelni sem!
Szeretettel:sailor
Kedves Klára!
Gyönyörű!!!
És a remény csak utoljára, mert ez törvény!
Minden jót: C.
Kedves Cyankalla, igazad van, a remény utoljára 🙂
Köszönöm: Klári