Még utoljára láthatlak…

Még utoljára láthatlak,
Még az enyémnek mondhatlak,
Még örülhetek neked.
Fájó szívvel válunk el egymástól,
Nem értem,
Miért kell elválnunk egymástól,
Te csak annyit mondasz „muszáj”
Még utoljára megcsókolsz,
Rám nézel,
Mélyen a szemembe nézel,
Én is a tiedbe,
És mindkettőnk szeméből könny folyik ki.
Én mondom neked halkan,
Ne menj el,
De már elengeded kezeimet,
És egy utolsó pillantást veszel rám,
És távolodni kezdesz,
Aztán már el is tűntél,
Mint egy ajándék,
Ami elszakadva a papírból,
Eltűnik.
Ez az ajándék égni kezd,
Mint az én szívem is ég,
Ég a reménytelen szerelemtől,
Ég, az emlékedtől.
Próbálom eloltani az ajándékot,
Próbálom eloltani szívemből a fájdalmat,
Próbálom eltüntetni a hamuvá vált ajándék maradványait,
Próbálom eltüntetni tudatomból a létedet.
El akarlak felejteni,
Az ajándékot, amit kaptam,
El akarom felejteni,
Már elégett a léted bennem,
Mint az ajándék,
De a fekete hamu megmarad utána,
Mint a szívemben is megmarad az emléked.