Megérkezem

Karosszékben ülve a fáradt nap sugara
símogatja arcom, szemem lehunyva
elém tárul, egy mesevilág, s majdnem
alszom. Nem enged mégsem a gondolat,
hiszen este érkezel… A mozdony fekete
gomolygó füstje jelez felém, s leszáll
veled együtt a vágy, s úgy bujsz karomba
mint kisded, kit édesanyja hazavár.
Mesélsz majd, s a sok csacska szó, ajkunkon
röpköd át, s csak néha szusszan egyet, amikor
a csókok alagútjában, suhan a vágy. Megigazítom
kontyomat, ruhámat símitom kezemmel, blúzomon
babrál az ujjam, izgatott vagyok. Már hallom ahogy
a vonat a távolban zakatol. Felállok, lassan az
ablakhoz lépdelek, s az illúzió visz, sodor, remegő
kezem, egy könnycseppet simít el arcomon.
Felébredek, mégis álom volt csupán, nem jössz,
nem jöhetsz te már. Majd én megyek, s az út
rövidebb lesz mint hiszem. Egy pillanatra, majd
ismét becsukom szemem, s bár egy fekete vonat
robog velem, mégis veled leszek örökre, hisz megérkezem.