Vártam már a pillanatot,
amikor mellettetek ott állhatok,
és együtt nézzük, ahogy a vonatok,
mellettünk csak úgy suhannak,
160-nal száguldanak, majd lassítanak,
végül az állomáson, szépen megállnak.
De sajnos a remény elszállt,
A semleges idő rosszra vált,
Az utat sem látni már odaát,
Az édes álom köddé mállott,
Az országra újra nagy hó szállott,
Elvágva egymástól a két várost.
Te azt mondod most, menjek,
De a helyzet az, hogy nem lehet,
Később már nem jó neked,
Nekem akkor jó lenne, mert ráérek.
Ha túlvagyok a vizsgákon,
Láthatnálak végre nyáron.
A helyszín lehetne Hatvan,
Ahogy írtuk eredetileg az adatlapban,
Lennénk hatan, heten, vagy nyolcan,
Mosolyogva, vidáman, boldogan.