Hőségben támadó, lefagyott döbbenet;
a felfoghatatlan gyarló lényünk sérti,
s ki túlélő, magát bűnrészesnek érzi:
hol maradtak ismét a mentő őrszemek?
Leáldozott, mielőtt virágozhatott,
műve csonka, ám így is teljessé válik.
Különös zsenije még most sem vitázik,
bár ifjú, művész teste e Földön halott.
A sors ragadta el, magyarázat nélkül;
szemünkben értetlen, fojtogató könnyek.
Ordít a fájdalom, s fejet hajt a csöndnek,
ránk alkotását hagyta örök emlékül.
8 hozzászólás
Szia Tamás! 🙂
Nagyon tetszik a versed, úgy is fogalmazhatok, hogy megtalált, eltalált a téma.
Temérdek sors kívánná, hogy írjunk róluk, szerintem meg is tesszük, ha közelről szembesülünk ilyennel. Talán azért, mert akkor világlik fel bennünk, hogy végülis jó sorunk van.
Aki nyitott szemmel jár, bizonyára bőven talál témát az ilyen-olyan elesettekkel kapcsolatban.
Mélynek találom gondolataid, a tartalom példás.
Ha a szerkezetet nézem, akkor dicséretes, hogy mindvégig tartottad a 12-es szótagszámokat.
A rímek tetszenek, talán a „sérti – érzi”, illetve a „válik – vitázik” lehetne szebb.
Amin szerintem javítani lehetne, az a központozás. Több helyen is érzem, hogy vessző kívánkozna bizonyos helyekre. Az első szakasz sínylette meg leginkább a vesszőhiányt.
Ennek ellenére szép vers, tartalmas, emberileg átgondolandó.
Köszönöm, hogy olvashattam. 🙂
Szeretettel: Kankalin
Kedves Tamás!
Megdöbbentő, mély gondolatok.
"szemünkben értetlen, fojtogató könnyek
ordít a fájdalom, s fejet hajt a csöndnek,"
Szeretettel gratulálok: Ica
Nagyon szép megemlékezés kedves Tamás!
Igazi, mély gyászról tanúskodik!
Szeretettel:
Ildikó
Kedves Tamás!
A gyász akárki is halt meg, aki közel vagy távol állt tőlünk, de ismertük megérint bennünket. A vers utolsó sorai iszonyú meghatóak. Gyönyörű részvétnyilvánítás. Üdv. Szilvi
Kedves Kankalin!
A központozás mindig problémát okozott számomra, valahogy nem igazán érzek rá a helyes megoldásra. Legszívesebben a régebbi írásaimat is folyton javítgatnám, sosem vagyok elégedett.
Köszönöm az észrevételeid és javaslataid, visszaküldöm a verset javításra, és egyben azt is odaírom, kinek a halála indított megemlékezésre.
Üdv.:Tamás
Kedves Ica, Ildikó és Szilvi!
Köszönöm a hozzászólásotokat, nagyra becsülöm véleményetek.
Üdv.:Tamás
Kedves Tamás!
Hihetetlen mennyire igaz az első versszak.Engem ez most nagyon megfogott.
Szép ez a vers amit Zsófia emlékére írtál.
Barátsággal:Ági
Kedves Ági!
A halál mindig felfoghatatlan, ha egy fiatal emberrel történik, aki előtt még ott állt volna az egész élet. Erre nincs észszerű magyarázat. Az ember éli a rutinszerű életét, nem is gondol az elmúlásra, a hétköznapok apró gondjai és örömei teljesen kitöltik az életét. Aztán amikor bekövetkezik a tragédia, föleszmél, hogy a problémái mennyire eltörpülnek egy gyászoló személy vagy család kínjaihoz képest. Őrült nagy fájdalom és meghasonlás ez, főleg egy szülőnek. Bár én nem voltam hozzátartozó, belőlem ilyen érzéseket váltott ki.
Köszönöm, hogy megtiszteltél a véleményeddel.
Üdv. Tamás.