Imáim elmaradtak, egyre
sötétedett a szürke este,
fakult tövén a lét,
a ferdülő, kopár keresztek
között borús, reményevesztett
jövőm foszolta szét.
Nem óv a tegnapom, se holnap
be nem fogad ma ottlakónak,
elűzve ballagok,
fejem fölött a sárga Holddal,
az ajkamon rekedt dalommal
megint magam vagyok.
A csillagok sem úgy ragyognak,
miként a nyári éjbe szoktak,
lefogja már az ősz
a fényeik gomolyködével,
az égre barna köntösével
avart kavarva föl.