Megígértem Neked (de elsősorban magamnak),
hogy inkább dísznek cirkalmas monogramba varrlak,
vagy foltnak a szívem fölötti legdrágább helyre –
de nem írlak bele többé semmiféle versbe.
Mégis újra és újra ott talállak két koraszülött sor között,
tőled lélegeznek a görcsbe rándult szóközök,
s mindegy, gyűlöllek épp, vagy csöndesen beléd halok –
látod, megírlak úgy is, ha Te azt nem akarod.
6 hozzászólás
Igen, az ilyen jellegű ígéreteket olykor nem sikerül betartani… Remek a versed, nagyon tetszik!
Örülök, kedves barackvirág és köszönöm 🙂
Kedves Netelka!
Most elárultad, a vers fogantatását. Valaki megtermékenyíti az ember lelkét, és megszületik, az írás. Nagyon szépen leírtad.
Üdv.
Köszönöm, Májusfa!
Üdv: Erika
Nahát, azt hittem már írtam ehhez a vershez, mert emlékszem rá! Persze mit is mondhatnék? 🙂
Engem is megírtak már párszor, és én mindig hálás vagyok érte. 🙂
A szokásos szeretettel,
Poppy
Köszönöm szépen 🙂