Narancssárga Napban szőtt
Álmot egy bolond, s őt
Nézte minden gyöngy-szeme:
A csillagok özvegye.
S a friss, zsenge fűnek
Fénye lebegett űrnek
Tinta lepte mélyében…
A gyönyörű szemében.
Csupán álom lett volna…?
Dög hátán kúszó bolha,
Szívva fekete levét,
Mint karmos, ős denevér?
És mégis csüngök rajtad.
Én ilyen ritka fajta
Állat vagyok kin nevet,
Aki látja szívemet.
Azóta forog a Föld,
Lankadatlan, újabb kört
Zsigerelve belőlem,
Híg ürességbe töltve.
És ég alá fojtottan,
(Pedig vért nem ontottam)
Szorongok, mint apró,
Örökre zárt napló.
4 hozzászólás
Itt-ott abszurd jellegűnek tűnik.Érdekesen fogalmazol.Nagyon kifejező.Szerintem.
Ági
Örülök, hogy így érzed 🙂
Versedet a Véletlenül hozta most elém. Érdeklődéssel olvastam. Ma már a második olyan vers, ami – igaz, jóval hosszabb, de nagyon hasonlít a limerickre, amely eléggé abszurd. Versedben is ellentétek mozognak.
Látom, régi versed. Ilyen alkotásnál jobb lenne, ha a hagyományokat elhagyni, arra gondolok, hogy nem kellene minden sor első betűjét nagybetűvel kezdeni.
Nagyon érdekes a vers és szeretettel olvastam: Kata
Hm, nem ismertem a limerick stílusát, utánanéztem, mondjuk azoknál inkább a humort éreztem fontosnak, ebben nem tudom mennyi van belőle. De az első betűs megoldsokon elgondolkodtam, szóval köszönöm 🙂