Furcsa éjjel jött el,
édes álom mi mérgez,
mi fogva tart,mert megadja,
mi sosem lehet tiéd.
Nem rólad kéne hogy szóljon,
talán rosszat teszek,de oly jó.
Édes vétkezés,csók mely kész mérgezés,
mert foglyod vagyok örökké.
Mellémbújsz és átfonsz,
tudod úgy versz át,hogy fájjon.
Illatod magamba szívom,
hajad csiklandozza az arcom.
Függőd vagyok,kinek kellesz,
mindent megadok,csak ne menj el.
Gyötörj,kínozz,ne kegyelmezz!
Csak maradj velem szellem,
kit magával visz a hajnal,
s én nélküle megyek tovább.
Karjaidban tartasz,
vérem szívod lassan,
őrült vagyok,de ezt is élvezem talán.
Minden éjjel várlak,
s ha tükörbe nézek látlak,
átfogod testem,
s bennem a szerelem lángja ég.
Vad tűz marja lelkem,
Kínoz,-de kegyetlen-,
De kérlek tartson örökké,
eme nagyszerű szenvedés.
Szerelem a szívben,
gyűlölet az észben,
gyilkos csata miben,
legyőzöl ma még.
De én úgy imádlak,
őrzöm álmod az ágyban,
tudnod kell,én leszek,
ki mindig vigyáz rád!
7 hozzászólás
Szenvedélyes.
Meglehetősen:) Köszönöm, hogy írtál!:)
Sejhaj de ismerős! majdnem pontosan egy évvel ezelőtti érzéseim tökéletes leírása! Köszönöm!
Ez a versed nagyon szép és esetenként eredeti képeket tartalmaz.
Egy komoly hibát azért találtam. A szenvedés nemigen szokott nagyszerű lenni.
Ha nagyszerű, akkor mitől szenvedés? 🙂
A költő(nő) persze felvállalhatja a szenvedést, és azt akár élete részévé is teheti, de ezt másképpen kell megfogalmaznia, ha meg kiván nyilatkozni erről.
A szentimentalizmus elég erős hatás a verseimben.Gondolom ezt már sok helyen megfigyelted. 🙂
“A szentimentalizmus elég erős hatás a verseimben.”
Szürrealizmussal enyhén áttörve? .)
A másik mondatodra:
“okos fejével biccent, nem remél” (J.A.) 🙂
Vannak versek, amelyek csak úgy érthetők meg igazán mélyen ha ismerjük a sorok íróját, de legalábbis az érzelemvilágát, melyet jól, kevésbé jól, de megrajzolnak az írásai.
Tudod mit? Én elhiszem neked ezt a két szót: ‘nagyszerű szenvedés’! 🙂