Csurranó csendben aranyat érzek.
Ha nem mondasz semmit: távolról értlek:
szótlanságodban is száz csodád beszédes,
Kapros-ecetes lében a lényeg.
Néha, ha mar, ha híg, ha lúg,
moccanatlanul is vadul
hemzseg a léha. Hamar tanít a múlt:
a mostba rejtve ejt rabul
szabaddá kevert elegyében.
Egészbe máladó részek,
szép enyészet. Ilyen az Élet?
Azt hiszem félre értesz!
Csemege uborkáról beszéltem…
Lehet: kicsit túl becéztem!
2 hozzászólás
Kedves GabeReal!
Az elején valóban félreértettem, a negyedik sortól már gyanús volt.:)
Semmi esetre sem becézted túl, én is nagyon szeretem, a versed pedig tetszik. 🙂
Anck-Su-Namun
Kedves Anck-Su-Namun!
Nevedből fakadó asszociációk miatt sejtem, hogy érzel valami átszivárgást, holmi spirituális olvasztótégely, lélek-érlelő folyamatok felé… talán van benne valami: az élet lényege is: a szájban összefutó nedvek, a metamorfózis varázsa, és egy csattanó mosoly a végén! És bizony: a csemege uborka pedig evidens, hogy a legtöbb, amivé zöldség válhat 🙂
Szeretettel: Gabe