„Segítséget kértem, s megint Ő üzent,
áldott mesterem vagy, Éjszakai Csend.” (mottó)
Ne félj! – súgja Ő.
Az utad már kész.
Rajta még talán botladozva lépsz;
de ne gyötörjön kétely… Egy nap célba érsz.
Rám néz. Vizsgál. Régről ismer engem,
s fennhangon mondja, hogy szeme se rebben,
a múltamat…
Sajnálat? Tűnődés? Ítélet?
Szavai sem jót, sem rosszat nem ígérnek.
Árnyak… Sötétség… A lelkedre szálltak.
Hamis bűntudat, kényszerű alázat;
Soha el nem kért és el nem nyert bocsánat.
Hajsza… Rejtőzés… Félelmek és álcák,
néma kiáltással gátlásoknak láncát
feszítik; és nyirkos verejtékben ázva
láz hőjében égsz, de tested hideg rázza.
A nyomodban lihegnek… Érzed Te is ezt;
ez az, mi magadtól folyvást elijeszt.
Könnyek… Mélyen… Elsíratlanul.
Taszított kudarc; s kísérő szólamul
hangok… Álmokból, emlékekből, vágyból;
kendőzött igazság… És járhattál Te bárhol,
követett e csürhe…
Lelked meddig tűrte!
S most mindhiába lázad.
Én nem akartam ezt… –
nyögöm összetörve,
megtépázott lelkem halálra gyötörte;
ÉN NEM AKARTAM EZT! – mentegetem magam,
pedig nem is vádol, csak néz minduntalan:
tengermély tekintet, önmagába veszt…
Túlcsordult lelkem emlékezni kezd.
*
Az utam már kész.
Büszkén lépek rajta;
nem baj, ha elbotlok, mert biztos cél hajtja
lépteim előre, és ha hátra nézek,
hiába követ sok árnyból szőtt kísértet –
nem érnek el oda, hol elvetve mag.
Új hajnalon ragyog arcomra a nap.
3 hozzászólás
Összetett, büszke, szép, érzelmekkel teli, lázadó, és gyönyörű vers!
Szívből gratulálok!
Tetszik a versed, mert jó az üteme, és magával tudott ragadni!
Kedves Kalina!
Ez igen! Szerintem nagy vers. Csak gratulálni tudok!
Ági